A Bajor Gizi Színészmúzeumot is működtető Országos Színházi Múzeum és Intézet munkatársait láttuk vendégül a minap.A meghívás apropója a múzeum újjászületése volt, de ellátogattak vendégeink a Miskolci Galériába is, a kolozsvári némafilmes kiállításra. Természetesen bejárták a színházi negyedet, este pedig megnézték a  Menyasszonytánc c. musicalt.

Ha nincs is napi munkakapcsolatban, de azért "szemmel tartja egymást", s együttműködik a két intézmény: most például mindketten bekapcsolódtunk a Műcsarnok és a Miskolci Galéria Nagy Kunsztja utazó múzeumpedagógiai konferenciájába,  melyet a fővárosi kurzus után tavasszal miskolci konferencia követ.S várjuk Miskolcra jövő év nyarán a  az intézet Major Tamás-kiállítását is.

.    

Szerző: emgábor  2010.11.08. 09:39 Szólj hozzá!

Szerző: venora  2010.11.05. 14:26 1 komment

 

Hagyományainkhoz híven az idén is megemlékeztünk  nagy színészelődeinkről, azokról az elhunyt pályatársakról, akik művészetükkel évtizedeken át szolgálták a Miskolci Nemzeti Színházat
és annak közönségét.
Kegyeleti estünkön, november 2-án a színházunk nyugdíjas művészeiből, dolgozóiból álló baráti kör tagjai gyújtottak gyertyát az elhunytak emlékére. 
 

Szerző: emgábor  2010.11.03. 10:41 Szólj hozzá!

Sok színházigazgató hajlamos úgy viselkedni, mintha előtte nem működtek volna színházcsinálók az adott városban. Miskolci direktor is leírta már magáról, hogy ő hozott fényt a város kulturális életébe. Halasi Imre szerencsére nem folytatta ezt a "hagyományt": első perctől kezdve fontosnak érezte Miskolc színházi múltjának felvállalását, így  igazgatását egy hetes múltidéző színházi ünneppel kezdte a teátrum 180. évében, s a színészmúzeum nem egy kiállítást nyitotta meg. Most ő lesz a következő vendége  Emlékpróba c. sorozatunknak,  október 21-én csütörtökön este 5 órától. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával  Filip Gabriella szerkesztő beszélget pályájáról, terveiről, komoly és könnyed zenés rendezéseiről, valamint az intézményvezetéssel járó prózai feladatairól.
S ahogy megszokhattuk, a látogatók is kérdezhetnek, szóba elegyedhetnek vendégünkkel.

Szerző: emgábor  2010.10.16. 12:13 Szólj hozzá!

 Azt olvasom, hogy az idei szőlő kicsit savanyú... Azt nem tudom, hogy az 1974-es termés milyen volt, de az biztos, hogy 1974. október 28-án a ,,legédesebb", legvidámabb szüret a Sárospatak melletti Megyer-hegyen zajlott. (Az ott rejtőző tengerszem megtekintését mindenkinek ajánlom.) Ezen a napon ugyanis a miskolci színház művészei, dolgozói is beálltak a sorba és puttonyt ragadtak. Köztük Péva Ibolya, aki  - amint azt Kerényi László fotóriporter, operatőr felvétele tanúsítja - dalra is fakadt. Vajon mit énekelhetett? Nekem a ,,Csopak, Somló, Badacsony, borral töltsd a kulacsom..." kezdetű Eisemann-dal jutott hirtelen az eszembe, de hát a balatoni borokról énekleni ezen a vidéken nagy udvariatlanság lett volna... Várjuk a tippeket, javaslatokat, vajon milyen szüreti nóták hangozhattak el? Aztán a művésznőt is megkérdezzük...  

Szép őszt!

 

 

Szerző: emgábor  2010.10.03. 20:32 3 komment

Október 9-én, szombaton ismét családi nap lesz nálunk. Ezúttal "sokszínvilágolni" fogunk.

sokSZÍNvilág

A múzeum ismeretterjesztő, kreatív, tematikus foglalkozásait azoknak ajánlja, akik érdeklődéssel szemlélik a körülvevő világot és szívesen időznek színházi környezetben.

2010. október 9. 10-14 óra

sokSzínvilág - Ismerkedés a fával

Főszerepben a fa. Mikor, hol készítettek fából színházépületeket? Mire használják a színházban, mi készíthető belőle? Hogyan készül a színházi díszlet, kellék? Környezettudatos viselkedés: az élő fa megóvása. Famitológiák, mesék, színdarabok a fáról. Vetítéssel egybekötött sokszínű foglalkoztató, "fából faragott" történetek...

Színházasdit is játszunk, mégpedig a fa, a fatermések és faháncs segítségével. Mi találjuk ki a mesét, amelynek szereplőit el fogjuk készíteni, megtervezzük és megcsináljuk a díszletet, és a kiállítótérben elhelyezett igazi paraván előtt be is mutatjuk a darabot. Számítunk a szülők segítségére is, bár Mikita Gábor számukra az építészet hónapja miatt egyéb meglepetést is tartogat...

Hétfőtől lehet szavazni a kedvenc gyermekprogramra!

Ha jól éreztétek magatokat nálunk, szavazzatok a Színészmúzeumra!

http://csaladiprogramok.hu/az-ev-legkedveltebb-csaladi-programja

 

Szerző: venora  2010.10.02. 12:45 Szólj hozzá!

 Egymásnak adják a csoportok a kilincset, olyan nagy az érdeklődés Horváth Márta (nép)mesés kiállítása iránt. A  gyerekekkel együtt mi magunk is rácsodálkozunk, milyen gazdag, kimeríthetetlen kincs a népmesevilágunk, aminek ma már csak egy töredékét ismerjük. S mennyi játékra ad lehetőséget:a legnépszerűbb talán, amikor meseláncot fűzünk, vagyis  ahogy a képek, papírfigurák következnek a falon, azok felhasználásával kell a gyerekeknek kitalálni, továbbszőni a mesét. Igencsak kacifántos történetek születnek!!!

A  szeptember 19-i családi napon ez a  játék idő hiányában elmaradt, viszont nagyszerű papírbábok születtek. Bizonyságként és kedvcsinálóként álljon itt néhány fotó!

 

 

 

 

 

Szerző: emgábor  2010.09.28. 12:15 Szólj hozzá!

A Cinefest filmfesztiválnak köszönhetően évről évre rácsodálkozunk arra, hogy Miskolc és vidéke mennyi szállal kötődik a nemzetközi filmművészethez Lengyel Menyhérttől Pressburger Imréiig. Az idei fesztivál két kiállítása a Miskolci Galériában most tovább gazdagította ismereteinket a Miskolcról indult filmesek listáját illetően, ráadásul, a miskolci színháztörténet is "bekapcsolódott"... A galériában még láthatók a Dunky fivérek kolozsvári némafilmgyártást megörökítő fotográfiái. (A fotós cégnek Miskolcon is volt műterme, így a mi gyűjteményünkben is fellelhető tőlük egy-két miskolci színházi felvétel.) A kolozsvári filmezés megteremtője, vezetője Janovitcs Jenő színházigazgató volt.Ugye, mondanom sem kell, hogy pályakezdő színészként a miskolci deszkákon is fellépett? 

A másik filmes kiállítás Dargay Attilának állított emléket. Az sem kis dolog, hogy a Vuk, Lúdas Matyi vagy Szaffi történetét rajzfilmre álmodó rajzfilmrendező diákéveit Miskolcon töltötte, itt nevelkedett. Ám, hogy szebb legyen a történet, számomra is most derült ki, hogy Dargay nagyapja az a Keresztessy Sándor, aki a miskolci színjátszás első kutatója volt! Ő írta az első monográfiát 1907-ben a miskolci színházművészetről, s két emlékalbumot is szerkesztett. Ma is mindenki tőle indul el, ha kutatni akarja a kezdeteket... Lánya, Dargay édesanyja pedig a miskolci születésű Keresztessy Mária színésznő. Persze, hogy ő is fellépett Miskolcon! :))

S hogy a rajzfilmes vonalat tovább húzzuk: a színészmúzeumban látható Horváth Márta kiállítás anyagát az Európai népmesék a  Ládafiából c. animációs sorozat díszleteiből és papírfiguráiból válogattuk. A filmet természetesen Miskolcon, a Bábszínházban forgatták, ahol Horváth Márta is kezdte  pályáját...

Kicsi a világ? Inkább azt mondanám, hogy Miskolc nemcsak befogadó város, ahogy mostanában jellemezni szoktuk, de legalább annyira "kibocsátó", útraindító is. Ahogy egy pályázatban elhangzott "értékgazdag település" - akár bent akár kintlévőségeit tekintjük...   

Szerző: emgábor  2010.09.27. 11:55 1 komment

Amikor 2006-ban elindítottuk az Emlékpróba sorozatot Filip Gabival és Fésüs Lacival, csak "egyőszi"-re terveztük -  a miskolci színház örökös tagjaira gondolva. Aztán rájöttünk, hogy a hivatalosan is elismertek mellett van még számtalan "örökös művésze" a társulatnak, akiknek a munkásságát szintén érdemes egy kis portréfilm keretében bemutatni. A közönség is úgy gondolta, örömmel vesz részt újabb és újabb beszélgetéseken.

Ezen az őszön három vendégünk lesz: legelőször Seres Ildikóval beszélgetünk szeptember 29-én este öt órától. Ismerve, hogy mennyire sokoldalú művész, mennyi mindenhez van ötlete és energiája, félek kevés lesz a szokásos egy óra...

Októberben pedig a színház igazgatója, Halasi Imre, majd novemberben Krámer György koreográfus-rendező, a tánctagozat vezetője lesz a sorozat vendége. 

Mindenkit várunk! Éljenek a lehetőséggel, faggassák Önök is vendégeinket!!!

 

 

 

 

Szerző: emgábor  2010.09.21. 14:38 Szólj hozzá!

 Megjöttek a színészek

Adatik hírül mindeneknek
A nap szenzációja,
Hogy nem üres Thália háza:
Megjött minden lakója,
Hogy eltaplósodott szivekben
Támadnak a remények:
Megjöttek a szinésznők,
Megjöttek a szinészek.
Nagyérdemű szabad kir. város,
Te botrányosan mű-barát,
Kit papnők tettek vallásossá,
Üdvözöld szívből Tháliát!...
Kritikusok nagyképű hadja,
Szinészre éhes ritterek,
Hosszu álomból felébresztett
A téged éltető sereg.
Örülj, örülj a tarka hadnak,
Kulissza-képes mű-barát,
A színpadon uj arcok vannak
S Schlezinger nem hagyja magát.
De örülj főképp, felséges nép,
Felettünk álló, nagy tömeg:
Itt vannak a komédiások,
A többit macska rúgja meg.
Nagyérdemű szabad kir. város
S egyenként minden mű-barát,
Egyetemi s -temetlen ifjak,
Üdvözöljétek Tháliát.
Adatik hírül mindeneknek:
Megkezdődött az élet,
Megjöttek a szinésznők,
Megjöttek a szinészek...

Szerző: venora  2010.09.21. 13:45 Szólj hozzá!

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: venora  2010.09.14. 14:56 Szólj hozzá!

Családi nap a Kulturális Örökségvédelmi Napokon!

A Kulturális Örökségvédelmi Napokon évek óta bevett szokás, hogy a megnyílnak az érdekes épületek, múzeumok, gyűjtemények, színházak, s ingyen fogadják a látogatókat. Úgy hisszük a Színészmúzeum nem csak épületként érdekes (Magyarország első kőszínházának helyén áll), de az általunk összeállított programok is színesek. Szeptember 18-án várunk minden családot, akik a mozgóképről, a bábról, rajzfilmről játékos foglalkozás keretében szeretnék szélesíteni tudástárukat. Mindezt persze nem egyedül tesszük: a Miskolci Galéria Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeumával közösen  szeretnénk élménnyé varázsolni a szombat délelőttöt.

 

Összefogtunk múzeumpedagógus kollégánkkal és kitaláltuk, hogyan lehetne a szeptember 18-át még izgalmasabbá tenni.  Izgő-mozgó családoknak e szombati napon a mozgóképről fogunk mesélni, közösen készítünk el néhány apróbb érdekes tárgyat, bevonva a család apraját-nagyját.

Nálunk Horváth Márta báb-és díszlettervező művész kiállítását és a hozzátartozó animációs filmeket nézhetik meg a betérők, míg a Nagy Kunsztban Dargay Attila rajzfilmrendező munkáiból nyílt válogatást csodálhatják.

 

Foglalkozásunknak a KÉT FÁZIS-ban címet adtuk....

 

Szerző: venora  2010.09.03. 08:23 1 komment

süti beállítások módosítása