Sok színházigazgató hajlamos úgy viselkedni, mintha előtte nem működtek volna színházcsinálók az adott városban. Miskolci direktor is leírta már magáról, hogy ő hozott fényt a város kulturális életébe. Halasi Imre szerencsére nem folytatta ezt a "hagyományt": első perctől kezdve fontosnak érezte Miskolc színházi múltjának felvállalását, így igazgatását egy hetes múltidéző színházi ünneppel kezdte a teátrum 180. évében, s a színészmúzeum nem egy kiállítást nyitotta meg. Most ő lesz a következő vendége Emlékpróba c. sorozatunknak, október 21-én csütörtökön este 5 órától. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával Filip Gabriella szerkesztő beszélget pályájáról, terveiről, komoly és könnyed zenés rendezéseiről, valamint az intézményvezetéssel járó prózai feladatairól.
S ahogy megszokhattuk, a látogatók is kérdezhetnek, szóba elegyedhetnek vendégünkkel.
2010.10.16. 12:13
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://szineszmuzeum-miskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr72375682
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.