A Színházi Élet c. legendás folyóirat 1927-es újévi köszöntőjével kívánunk boldog, örömteli új évet!

B.U.É.K
 
Boldog új évet kívánok, primadonnák, bonvivánok,
táncos görlök, víg szubrettek, boldog újesztendőt néktek,
s mindenkinek, ki „alakít", sőt még azoknak is, akik
odavalók bármi címen, bár soha nincsenek színen,
akik díszleteket tolnak, „külső zajnak”, direktornak,
vasfüggönynek, szerepkönyvnek és az öltöztetőnőnek,
súgónak és kellékesnek, minden fő- és mellékesnek,
és kik a zsöllyében ülnek, azösszes „nagyérdeműnek!"
 
Kívánok sok kívánságot, ami mind beváljon,
szép legyen az élet, szép legyen az álom.
Új év, új hév, új rév nyíljon a régi helyébe
És  jöjjön vissza végre,, a „békebeli béke”!
Kívánom, hogy ne kivánjunk az újnál jobb sorsot
és kivánok több bölcsőt és kevesebb koporsót.
Ki nem járhatott színházba, annak is egy zsöllyét,
s a koldusnak délben, este vajas-mézes zsömlyét.
Tetézett asztagot, kalásszal gazdagot,
pengő kaszafokkal, pipacs-mosolyokkal,
szüreti dalt, piros italt, teli csobolyókkal !
 
Épülő házakon, gerendavázakon,
Sallangos májusfát, tavaszi lázakon,
színes papírbojtot lovak füle mellett,
hogy menjünk vidáman, büszkén, ki a mellel,
békén egymás mellett,
hogy ne vérezzünk el a falrahányt borsón,
 s legyen élet olcsón,
hogy ne veszekedjünk az utolsó ingen
s máskép legyen minden.
 
Kívánok boldog új évet minden kis bogárnak!
Kívánok boldog új évet  a pezsgőspohárnak!
Kívánok boldog új évet húszéves koromnak
és nektek és nekik, s az Eiffel-toronynak,
könyveknek, könnyeknek és minden népeknek,
mozinak, Gerbeaudnak, jazz-bandnak, illatnak,
az Orthtnak, a Worthnak, s a női divatnak,
cigarettafüstnek, charlestonnak, képeknek,
korzónak, ligetnek, a Margitszigetnek,
szemeknek, szavaknak,szíveknek, színeknek,
a napnak, a holdnak, a lámpavilágnak,
minden szál virágnak, kékeknek, liláknak,
boldog új esztendőt az egész világnak!
 
Innocent Ernő

 

 

 

 

 

 

Szerző: emgábor  2011.01.02. 18:39 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szineszmuzeum-miskolc.blog.hu/api/trackback/id/tr672554765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása