Thália 15
2011. szeptember 21 – október 25.
Működésének 15 évét ünnepli a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum, amely mind a mai napig az egyetlen olyan hazai múzeum, ami egy város két évszázados színházi életét foglalja össze. Születésnapunkat a Magyar dráma napjától kezdődően egy hónapon át, Az első magyar hivatalos színielőadás napjáig, számos rendezvénnyel ünnepeljük.
 
A jubileumi rendezvénysorozat fővédnöke:
Dr. Kriza Ákos Miskolc város polgármestere.
Védnökök:
Dr. Ács Piroska az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója, Koltai Tamás a Színház c. folyóirat főszerkesztője, Szűcs Katalin a Criticai Lapok főszerkesztője, Seres Ildikó Jászai Mari-díjas színművész, Kulcsár Imre Déryné-díjas színművész, Halasi Imre a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Bán András a Miskolci Galéria igazgatója.
 
„Hódolván Tháliának” - Jelenetek a miskolci színjátszás történetéből A tárlat az 1800-as évektől napjainkig vezeti végig a látogatókat a miskolci színjátszás történetén.
 
Múzeumi a'la carte
Déli dallamok a Színészmúzeumban
Szeptember 21-től október 25-ig
12.00-12.30-ig keddtől péntekig minden nap
 
A déli félórás programban egy-egy régi színházi produkció rövid zenés részletét (sanzon, operettrészlet, operaária, balettbetét) vetítjük le, amelyet a múzeum színháztörténészének rövid előadása egészít ki az adott műről, előadásról, közreműködőről. Mindehhez egy csésze teát, egy pohár szörpöt és egy kis nassolni valót is felszolgálunk. A játékos kedvű, szerencsés vendégek pedig ajándékot is kapnak!
 
Tárlatvezetés a Major Tamás arcai című kiállításhoz
Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivállal közös program
Szeptember 20. kedd, délelőtt 11 óra
Szeptember 23. péntek, délelőtt 11 óra
 
Teátrum Pincehely Galéria: Magánbeszéd
Szeptember 21. szerda, délután 16 óra
 
Az első Magánbeszéd a tizenöt éves Színészmúzeum jubileumi évfordulója és a Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából tárul a közönség elé. A Teátrum Pincehely Galéria negyedévente, képzőművészeti fórumokon, elsősorban miskolci kötődésű alkotók számára szervez - nemcsak hagyományos értelemben vett - meghívásos, tematikus kiállításokat.
 
Teátrum TV
Archív színházi előadások vetítése ismeretterjesztő előadás keretében
 
Mesterhármas: Major Tamás miskolci munkáiból
Szeptember 22. csütörtök, délután 14.30 óra
Goldoni: Csetepaté Chioggiában
Szeptember 24. szombat, délelőtt 10.30 óra
Molière: Tartuffe
Október 8. szombat, délután 14.30 óra
Shakespeare: Lear király
 
TV+
Október 15. szombat, délelőtt 10.30 óra
Várhegyi Márta színháza
 
EMLÉKPRÓBA
Beszélgetések a Miskolci Nemzeti Színház díszlet-jelmeztervezőivel
 
Szeptember 27. kedd, délután 17 óra
Vendég: Juhász Katalin
Október 18. kedd, délután 17 óra
Vendég: Laczó Henriette
 
A kocsiszíntől a színházi negyedig
Október 1. szombat, délelőtt 11 óra
A miskolci színház épületeinek, felújításainak bemutatása - Az Építészet Hónapja kísérőrendezvénye
 
Keresztes Dóra: „Falra mondok képeket”
Október 4. kedd, délután 16 óra
Színházi tervek, versillusztrációk, mozgóképek Weöres Sándor műveihez
 
Frappé
Október 4. kedd, délután 18 óra
Közönségtalálkozó a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatával
Házigazda: Krámer György koreográfus-rendező
 
Múzeumi Menüett
Társasági kalandtúra Krúdy nyomán a gasztronómia és a művészetek világába
Október 14. péntek, délután 17 óra
ZENEKÓSTOLÓ
Az AllegrA Vonósnégyes ínycsiklandó koncertje
 
Fedezd fel a múltad!
" Hol vagytok, ti régi játszótársak"
Október 11. kedd, délután 17 óra
Tárlatvezetések színész szemmel – Kincses Károly
Október 21. péntek, délután 16 óra
Tárlatvezetések színész szemmel – Vida Péter
 
Színház és '56
Október 23. vasárnap, délután 14 óra
A vetítéssel és ismeretterjesztő előadással egybekötött megemlékezés középpontjában 1956 irodalma és színházi világa áll. 
 
Színházi gyűjtemények, emlékhelyek, emlékházak konferenciája
Október 25. kedd, délelőtt 11 óra
 
 
 
 
 
 
GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI FOGLALKOZÁSOK
 
 
 
 
MASZK …és ami mögötte van
Foglalkozás a maszkokról és az álarcokról
 
 
„A játékot maszkban kell végigjátszani.
(…) Valóság?
Valóságban csak akkor élnénk, ha arcunk lenne.
De álarcban vagyunk, és ez az álarc nagy misztérium.
Ez a nagy misztérium a forma.”
(Hamvas Béla)
 
A maszkok, álarcok szerepe az ősi kultúrákban - Álarcok a népszokásainkban - Maskarák a karneváli forgatagban -Maszk a színpadon - Sminkkészítés pontról pontra
Az ismeretterjesztő foglalkozás a Major Tamás arcai c. kiállításhoz kötődően film – és előadásrészletek, fotósorozatok segítségével ismerteti meg a fiatalokat a maszk kultúrtörténetével, a maszkkészítés kulisszatitkaival.
 
Múzeumi Tarka Forgó
Játékos foglalkozások Weöres Sándor műveivel Keresztes Dóra " Falra mondok képeket" című kiállításán
 
A HOLDBELI CSÓNAKOS MESÉJE
A kalandos játék főszereplői a magyar vásári bábjáték hősei a "mesés ősidőben" a legkülönbözőbb mitológiai tereken át kalandoznak (a keleti ős-Magyarország, Szkítia, Kína, Keltaország, Spárta).
VITÉZ LÁSZLÓ ÉS A VÁSÁROZÓK
A foglalkozás a vásári bábjátékok jellegzetes magyar figuráival, Vitéz Lászlóval, Paprika Jancsival és külföldi barátaikkal és történeteikkel, irodalmi alakváltozataikkal ismerteti meg a résztvevőket. Keletkezésükön túl megtudhatjuk, hogy milyen irodalmi művekben keltek életre.
TARKA FORGÓ
A kiállítás képanyaga és a költő megzenésített versei segítségével vidám játékra várjuk a gyerekeket. Játsszunk, ismerkedjünk Weöres Sándor költészetével! A rendhagyó irodalom órát daltanulás és bábkészítés egészíti ki.
„SZAVAKBÓL PALOTÁK”
Ritmusok és mítoszok Weöres Sándor költészetében. A rendhagyó irodalom óra középiskolás diákok számára ajánlott.
 
Színháztörténeti és Színészmúzeum
3530 Miskolc, Déryné u. 3.
 
A Színészmúzeum gyermekprogramjaira előzetes bejelentkezés szükséges. 
Tel: 06/30 -6609-299
Részletesen:
 szineszmuzeum-miskolc.blog.hu
 
Szerző: emgábor  2011.09.21. 13:15 Szólj hozzá!

 

 

 
A színészmúzeum pincéjében megnyíló
Teátrum Pincehely Galéria elsősorban a miskolci kötődésű alkotók számára kínál új művészeti
találkozóhelyet. A Magánbeszéd címet viselő  tematikus tárlat egyben a galéria kurátora, Urbán Tibor képzőművész alapította Dranka kör első fóruma is.   
 
 
 
A galéria első tárlata 2011. szeptember 21-én nyílik meg.
 
 
   
 
A tárlatot Kákóczki András, a Kulturális Osztály vezetője nyitja meg.

 

 
Szerző: emgábor  2011.09.15. 15:13 Szólj hozzá!


Déli dallamok a Színészmúzeumban


Szeptember 21-től október 25-ig, keddtől péntekig 12.00-12.30-ig

A déli félórás programban egy-egy régi színházi produkció rövid zenés részletét (sanzon, operettrészlet, operaária, balettbetét) vetítjük le, amelyet a múzeum színháztörténészének rövid előadása egészít ki az
adott műről, előadásról, közreműködőről. 

Mindehhez egy csésze teát,
egy pohár szörpöt és egy kis nassolni valót is felszolgálunk

 A játékos kedvű, szerencsés vendégek pedig ajándékot is kapnak!

Szerettel várjuk az érdeklődőket!

Szerző: emgábor  2011.09.15. 14:39 Szólj hozzá!

15 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Színháztörténeti és Színészmúzeuma, a vidék egyetlen ilyen jellegű intézménye. Az évforduló kapcsán ünnepségsorozatot szervez a múzeum szeptember 21-től, a Magyar dráma napjától október 25-ig, az első magyar hivatalos színielőadás napjáig.

Szeretnénk, ha e jubileum kapcsán minél többen, minél több oldalról is megismerhetnék a miskolci intézményt. Úgy hisszük, a rendezvények összefűzésével sikerül felmutatnunk azt a „repertoárt”, amelyet az eltelt időszak alatt épített fel a múzeum.

 

  A programsorozattal a legkülönbözőbb közönségrétegeket kívánjuk megszólítani, és Miskolcra várjuk a magyar színház múltjával foglalkozó szakembereket is.

 

 

Rendezvényeink részben kapcsolódnak az Építészet hónapjához, és a Múzeumok Őszi Fesztiváljához, Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválhoz.

 

A részletes programmal kapcsolatos információkat folyamatosan közöljük blogunkon, facebookos oldalunkon!

 

 

Szerző: emgábor  2011.09.08. 12:51 Szólj hozzá!

 

Latinovits Zoltán életének sorsfordító helyszíne volt a miskolci színház: szerelme Ruttkai Évával a miskolci színpadon született. A színészkirály pályájának rövid, de fontos időszaka volt a két miskolci évad 1959-61 között: ekkor kapta első klasszikus főszerepeit, itt formálta meg először Romeo valamint Ruy Blas alakját. Itt kezdődik együttműködése Horvai Istvánnal.

 

 

Hugo: A királyasszony lovagja (1960) - Ruy Blas

Partnere Ruttkai Ottó

 .
 
 
 Ilyen nagy szerelem... 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Ruttkai Évát testvére, Ottó, a Miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatója 1960  őszén három estére vendégszerepelni hívta Pável Kohout Ilyen nagy szerelem c. drámájának női
szerepére, amit a színésznő Pesten már játszott. Latinovits Zoltán korábban Debrecenben
alakította a szerepet, Miskolcon csak ez alkalommal játszotta újra Péter szerepét.
,,Miskolcon, az Ilyen nagy szerelemben, amikor ott vendégszerepeltem, Lidát játszottam.
Latinovits Zoltán volt a partnerem. Nem mertem ránézni. Elkezdtük a próbát: fekszik
az ágyban Péter, s én, Lida fésülködöm. Péter azt mondja: Lida – nekem oda kell néznem. Odanéztem – és az én szemem nézett rám vissza! Leállt a próba. Nem tudtam folytatni… Mint később kiderült: ő is félt tőlem, s az éjjeliszekrényre kitette a képemet, hogy barátkozzon. A színdarab végén az esküvő… Másnap kaptam a hosszú levelet. Gyönyörűséget. És előadás után a tánc. Az eső. A séta vele.(…) Az élet tud olyan lenni mint a mese. De annak ára van. Nem lehetsz latolgató, meg fukar. Fél hétkor néztünk a miskolci tükörbe, s attól kezdve minden premier napján fél hétkor virágcsokrot kaptam tőle olyan gyönyörűséges sorok kíséretében, amelyektől megemelkedik, aki kapja.”
Ruttkai Éva emlékezése 1979 - Jármay György fotója
 
 
  
 
 
Balra fent: 
Első miskolci szerepe Eduardo de Filippo Vannak még kísértetek c. komédiájában Califano szerepe. (1959) Molnár Tiborral
 
Balra lent: 
Szinetár György Az első tavasz - Pongó Károly nyomdász (1959)
Polgár Gézával
 
Jobbra fent:
Druon: Amerikából jöttem - Az utazó (1960)
Partnere Farkas Endre
 
Jobbra lent:
Gorkij: Vássza Zseleznova - Jevgenyij (1961)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Sardou: Párizsiak New Yorkban - Robert de Rochemore (1960)
Balogh Emesével
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
 
Sartre: A tisztességtudó utcalány - Fred (1960)
Máthé Évával
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 

Trenyov: A Néva partján - Lenin szerepében (1960)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Shakespeare: Romeo és Júlia - Romeo (1961)  Partnere Balogh Emese

 

 AZ előadásfotókat Klein József készítette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: emgábor  2011.09.06. 16:05 Szólj hozzá!

Foglalkozás a maszkokról és az álarcokról
a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban

„A játékot maszkban kell végigjátszani.(…) Valóság?
Valóságban csak akkor élnénk, ha arcunk lenne.
De álarcban vagyunk, és ez az álarc nagy misztérium.
Ez a nagy misztérium a forma.”
(Hamvas Béla)

A maszkok, álarcok szerepe az ősi kultúrákban
Álarcok a népszokásainkban
Maskarák a karneváli forgatagban
Maszk a színpadon
Sminkkészítés pontról pontra

Az ismeretterjesztő foglalkozás a Major Tamás arcai c. kiállításhoz kötődően film – és előadásrészletek, fotósorozatok segítségével ismerteti meg a fiatalokat a maszk kultúrtörténetével, a maszkkészítés kulisszatitkaival.A foglalkozást történelem, néprajz, vizuális nevelés illetve színház és dráma órákhoz illetve színjátszókörök, napközis
csoportok számára ajánljuk.

A foglalkozásokra előzetes bejelentkezés alapján, egyeztetett időpontban várják a csoportokat.
Részvételi díj: 300 Ft./fő, szerződéses iskolák számára 100 Ft./fő. Bérlet: 500 /fő Kísérők számára ingyenes. A bérlet 6tetszőleges múzeumpedagógiai foglalkozás igénybevételére jogosít! A bérlet nem névre szóló, így a pedagógusok saját hatáskörben dönthetnek annak felhasználásáról. A bérletek 2011. október 4-től érvényesek, legfeljebb 5 alkalom erejéig, vagy 2012. augusztus 31-ig. A korábban váltott bérletek szeptember 30-ig használhatók fel. A bérleteket csak osztályközösségek, iskolai csoportok számára biztosítjuk! A bérletek 5 alkalommal, a meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozásokra használhatók fel. A bérletekben az alkalmakat a helyszínen a múzeumpedagógus,
vagy a foglalkozásvezető bélyegzővel rögzíti. Több foglalkozás e ymás utáni igénybevétele (pl. a Színészmúzeumban hirdetett a Holdbéli csónakoshoz kapcsolódó 3 foglalkozás) esetén az igénybevett foglalkozások számának megfelelő alkalomszámot bélyegzünk. Az állandó kiállítások nem képezik a foglalkozások részeit, ezek megtekintése külön jegyváltás, vagy a bérletbe történő újabb bélyegzés után lehetséges.

További információ kiállításainkról,foglalkozásainkról,bérlet- és jegyárakról,bejelentkezés:

szineszmuzeum.miskolc@gmail.com címen, illetve a 30/660-9299-es telefonszám.

Szerző: emgábor  2011.09.05. 11:31 Szólj hozzá!

 

 

Szerző: emgábor  2011.09.05. 11:24 Szólj hozzá!

2011 őszén is meghirdetjük születésnapi programunkat azok számára, akik tartalmas és könnyed
szórakozást akarnak szerezni ünneplő gyermeküknek és meghívott barátainak.

 

VARÁZSLATOS ÓRÁK

A játékos program középpontjában a varázslatok állnak.

A gyerekek életkornak megfelelően megismerkednek egy klasszikus szépségű, a humort sem nélkülöző varázslatokkal teli
mesefeldolgozással.

Sorra vesszük kedvenc varázslóikat, varázstükör mögé rejtőzhetnek,
elkészíthetik mesés címerüket. Az állandó kiállításon pedig megismerkedünk azokkal az a berendezésekkel, amelyeknek a színházi varázslatokat köszönhetjük.

 

VIDÁMSÁGOK VITÉZ LÁSZLÓVAL

A játékos foglalkozás középpontjában a bábjátszás érdekességei állnak. Megismerkedünk
a különböző bábtípusokkal, bábos legendákkal, Vitéz László egyik jelenetével és a Holdbéli
csónakos meséjével. Mindenki elkészítheti a maga Vitéz Lászlóját vagy más kedvelt figuráját bábként.

Nem marad el természetesen a torta, az üdítő és a hazavihető ajándék sem.

Érdeklődni a szineszmuzeum.miskolc@gmail.com címen, illetve  a 30/660-
9299-es számon lehet.

Szerző: emgábor  2011.09.02. 13:41 Szólj hozzá!

Major Tamás arcai c. kiállításunkat  a Múzsa c. kulturális magazin is bemutatta.

http://minap.hu/mivid.php?ext.a28919

Szerző: emgábor  2011.08.29. 12:59 Szólj hozzá!

A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum és a Magyar Orthodox Egyházi Múzeum közös kiállításlátogatásra invitálja az érdeklődő közönséget. A Tárlat túrákat azon látogatóknak ajánljuk, akik a kiállításokon kívül kíváncsiak a múzeumi épületek történetére is, akik szívesen sétálnak a városban a kiállítások helyszínei között a két tárlat megtekintése közben.

 

 

A Tárlat túrára elsősorban csoportok jelentkezését várjuk, akik a Színészmúzeumból indulva két túraútvonalon, kísérővel haladva tekintik meg az aktuális kiállításokat. A Tárlat túrákat legalább 10 fő esetén indítjuk!

Kis Tárlat túra

Színháztörténeti és Színészmúzeum
„Hódolván Tháliának” - jelenetek a miskolci színjátszás történetéből
Major Tamás arcai – időszaki kiállítás

Magyar Orthodox Egyházi Múzeum
A görögkeleti egyház történetét, kultúrtörténeti hagyatékait, egyházművészeti tárgyait bemutató kiállítás ötvösművek, textíliák, ikonok, dokumentumok segítségével. A Múzeum mellett a Közép-Európa legszebb ikonosztázionú Orthodox templom, valamint a több százéves sírkert is megtekinthető.

Feledy-ház
Feledy és kortársai – állandó kiállítás
GRAFITRI XXV. Miskolci Grafikai Triennále

A túra ideje: 1-1,5 óra
Részvételi díj: felnőtt jegy: 1500 Ft, diák és nyugdíjas jegy: 750 Ft.

Nagy Tárlat túra

Színháztörténeti és Színészmúzeum
Magyar Orthodox Egyházi Múzeum
Feledy-ház
Petró-ház
GRAFITRI XXV. Miskolci Grafikai Triennále
Fél évszázad nagydíjasai 

Miskolci Galéria Rákóczi-ház
XXV. Miskolci Grafikai Triennále törzsanyaga
Mimetikus szerkezetek
Rácmolnár Sándor /A XXIV. Grafikai Triennále nagydíjasának kiállítása/

A túra ideje: 2-2,5 óra
Részvételi díj: felnőtt jegy: 2500 Ft, diák és nyugdíjas jegy: 1250 Ft.


Indulás délelőtt 10 órakor a Színészmúzeum elől.
A tárlat túrán való részvételhez előzetes bejelentkezés ajánlott!

A hagyományos kiállításoknál megszokott kedvezmények a Tárlat túrákon nem érvényesíthetők!

Jelentkezés: Vass Nóra, e-mail: muzeumkommunikacio@gmail.com, telefon: 06 30 660 9299, személyesen a Színháztörténeti és Színészmúzeumban 3525 Miskolc, Déryné u. 3.


Találkozzunk a Tárlat túrán!

Szallas.hu

Szerző: emgábor  2011.08.22. 08:56 Szólj hozzá!

A miskolci színészmúzeum kiadványairól


Több kiadványsorozatot is útjára indított a közelmúltban a miskolci
Színháztörténeti és Színészmúzeum.

 Az előző években Bozóki Mara, Juhász Katalin, Zeke Edit
díszlet-jelmeztervező művészek kiállításaihoz kapcsolódóan, az NKA
támogatásával született meg a Színpad-Kép című  szcenikai sorozatunk.A díszlet-jelmeztervezők ritkán ad(hat)nak ki önálló albumot, noha mind az alkotókban, mind  a közönség körében van igény arra, hogy e tünékeny művészeti ág képi lenyomatai rendszeresen elérhetőek legyenek.  A hiánypótló kiadványok szakmai visszhangja  mind a
kezdeményezést, mind a kivitelezést tekintve pozitív volt, így a sorozatot folyítatni szeretnénk. Manapság alapkövetelmény, hogy múzeumaink sokrétű múzeumpedagógiai tevékenységet is folytassanak. A színészmúzeumban az óvodásoktól kezdve igyekeznek minden fiatal korosztályt megszólítani. Ezt szolgálják a múzeumpedagógai kiadványok is. A Papírkulisszák c. foglalkoztató a papírszínház műfaját újítja meg Ék Erzsébet iparművész segítségével: a kötet a vándorszínészet világába vezet.Tavaly jelent meg a Déryné gardrób koffere c. játékos múzeumpedagógiai kiadványunk  amely az énekesnő életútján keresztül foglalja össze a XIX. század magyar színészetét. A Néző-Játék c. sorozat első kötete a Kóclelkek, amely a bábszínház technikáival és az azokhoz kötődő legendákkal, mítoszokkal ismereteti meg az olvasót.

Új állandó kiállításunkhoz pedig múzeumi vezető is készült, amely segít a tárlat áttekintésében és a kiadvány révén "haza is vihető" a múzeum...

 

Szerző: emgábor  2011.08.18. 20:30 Szólj hozzá!

Legendák, anekdoták, emlékek a miskolci színjátszás történetéből

A miskolci színház múltja iránt érdeklődőknek ajánljuk a múzeumi boltunkban megvásárolható színháztörténeti albumot, amely izgalmas kalandozás lehetőségét kínálja a színházbarátok számára.

A miskolci színjátszás jeles jubileumaihoz több alkalommal is készült emlékalbum: az elsőket 1907-ben, majd 1923-ban a miskolci színjátszáskutatója, Keresztessy Sándor szerkesztette prominens politikusok és művészeknyilatkozataival színesítve. Az olvasmányos kiadványokat 1973-ban követte egy adattárai, gazdag képanyaga révén nélkülözhetetlen összefoglaló. 2007-ben a második miskolci kőszínház átadásának 150. évfordulójára reprezentatív album jelent meg: a Legendák, anekdoták, emlékek a miskolci színjátszás történetéből c. szerkesztett kiadvány ötvözi az előző munkák jellegét.

A Dr. Dobrossy István, a B- A- Z. megyei Levéltár igazgatója által szerkesztett és részben írt kötet a kezdetektől napjainkig ad sokszínű áttekintést a miskolci teátrumról. Az első fejezet a magyar nyelvű színjátszás megszületésének politikai-művészi hátterét rajzolja meg. A következő fejezetek az igazgatók nevéhez kötődően idézik meg a nagy korszakokat: a magánigazgatók közül a színházat megnyitó Latabár Endre mellett Palágyi Lajosról, aSebestyén-testvérekről, Földessy Gézáról olvashatunk. Az elmúlt félévszázad törekvéseit változatosan fogja össze a kötet, kiemelve a elmúlt évek fontos kezdeményezéseit, köztük a miskolci nemzetközi operafesztivált.

Gazdagon válogat a kiadvány a színművészek Miskolcról szóló visszaemlékezéseiből: a második színház megnyitásának részleteit Egressy Gábor naplójegyzetéből ismerhetjük meg. Bilicsi Tivadar a Sebestyén-korszakot méltatja. Az államosítás izgalmas időszakát Agárdy Gábor színes történetei alapján rekonstruálhatjuk. Ruttkai Éva vall arról, hogyan született szerelmük Latinovits Zoltánnal a miskolci színpadon. Olvashatunk a népszerű művészházaspár, Máthé Éva és Sallós Gábor Miskolchoz kötődéséről is. A nyolcvanas évek művészei közül pedig Blaskó Péter és Tímár Éva emlékezik, többek között Major Tamás alakjára.

Külön képes összeállítás mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagjait.S önálló fejezetből ismerhetjük meg a színházépület kalandos elkészültének történetét, valamint nyomon követhetjük, hogy a XX. században mikor, hogyan változtattak arculatán a rekonstrukciók.

M. G.

A kötet ára: 2.990 Ft

 

Szerző: emgábor  2011.08.17. 16:13 Szólj hozzá!

Életének 88. évében, július 3-án rövid betegség után elhunyt Barta Mária érdemes művész, Aase-díjas színművész,

 "Mély fájdalommal értesültünk róla, hogy drága kollégánk, Barta Mária művésznő életének 88. évében elhunyt. Mária 1990 óta volt a Vígszínház tagja, számos alakításában csodálhattuk barátságos személyiségét, tehetségét, páratlan humorát. Nagy űrt hagy maga után, hiszen szakmai tudását és a színház iránti alázatát hosszú évek óta adta át a jövő reménységeinek. A Vígszínház társulata őszinte részvétét nyilvánítja Mária családjának, szeretteinek, tanítványainak, barátainak. A Vígszínház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkedünk"- olvashatjuk a Vígszínház honlapján a gyászhírt.

Barta Mária 1923. szeptember 15-én született Budapesten, 1944-ben Bárdos Artúr tanítványaként kezdte  pályáját. 1945 és 1947 között a Belvárosi Színház, majd a Nemzeti Színház, 1950 és 1954 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1954 és 1956 között a Madách Színház tagja volt. 1956-ban külföldre távozott, 1963-1964-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház, majd tizenkilenc esztendőn át a Szegedi Nemzeti Színház, 1983 és 1988 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 1988-1990-ben ismét a Szegedi Nemzeti Színház, 1990-től a Vígszínház társulatának volt tagja.

Az érdemes művész címet 1980-ban, az Aase-díjat 1997-ben vehette át.

Miskolci szerepei:

Lavrenyov: Amerika hangja - Cynthia 

Gorkij: Ellenségek - Kleopátra

Csiky Gergely:Kaviár - Brigitta

Gorbatov: Apák ifjúsága -Natasa

Fast: Harminc ezüstpénz - Jane

Katona József: Bánk bán - Gertrudis, Melinda

Illyés Gyula: Ozorai példa- Társakodónő

Moliére: Tartuffe - Elmira

Shakespeare: Hamlet - Gertrud

Kornyejcsuk: A nagy műtét - Lida

Móricz Zsigmond: Rokonok - Magdaléna

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - Mirigy,  Éj

Shaw: Pygmalion- Eliza

Csizmarek Mátyás: Bújócska - Olga 

  

Fent: Elizaként a Pygmalionban (1953),

lent a Hamlet Gertrudisaként  (1953)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: emgábor  2011.07.06. 15:04 Szólj hozzá!

Major Tamás 1910. január 26-án Újpesten született. A színiakadémia elvégzése után 1931-ben lett a Nemzeti Színház tagja, ahol epizodistaként hamar feltűnt, de ez nem elégítetteki ambícióit.Édesanyja Majorné Papp Mariska a hatalmi elittel kialakított szoros kapcsolatát kihasználva igyekezett fia szakmai előrejutását elősegíteni: így lett meghatározó szerepe Major Tamásnak a Nemzeti Színház ifjúsági előadásainak létrehozásában. A családi háttér azonban nem akadályozta meg a fiatal színészt abban, hogy baloldali esteken szavaljon,s bekapcsolódjon a Hont Ferenc vezetésével dolgozó Független Színpad munkájába.Kapcsolatba került az illegális kommunista párttal. 1944 végétől álnéven élt, nem lépett fel a Nemzeti Színházban. Ekkor Gobbi Hildával és Várkonyi Zoltánnal kidolgozták a színházi élet újjászervezésének programját. Eszerint Major Tamás lett 1945-ben a Nemzeti Színház igazgatója. Életének ez a legellentmondásosabb korszaka. Major a színház műsorának átalakításával átszervezte a társulatot, s a Kommunista Párt politikai programját hirdette a színpadon is. A Magyar Színházművészeti Szövetségben vezető szerepet töltött be, ezzel diktatórikus hatalomra tett szert.

A Rajk-per után, majd Sztálin halála után hatalmi helyzete megrendült, de a politikai változások ellenére 1962-ig a Nemzeti Színház vezetője maradt. Leváltása után 1978-ig főrendezőként dolgozott a társulatban. 1982-ben az alakuló Katona József Színházhoz szerződött. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Kétszer – 1948-ban és 1953-ban jutalmazták Kossuth-díjjal.

Budapesten hunyt el 1986. április 13-án.

A Nemzeti Színházban jellemszerepekben mutatkozott be. Pályája kezdetén Jouvet, az 1950-es években Sztanyiszlavszkij, majd Brecht elméleti írásai és gyakorlati működése volt rá hatással. Szerepeit gyakran csak néhány egyszerű eszközzel ábrázolta, de színészi habitusátólnem volt idegen a harsány humor sem: gesztusait, mimikáját ilyenkor a bohóc eszköztárából kölcsönözte, jó néhány szerepét pedig aprólékos gonddal készített maszkban játszotta.

Rendezéseibe – az írói szándék tiszteletben tartásával – számtalan ötletet vitt, gyakran élt ameghökkentés eszközével.Talán a legnevezetesebb alakítása Molière Tartuffe-je, melyet évtizedeken át játszott. Sikert aratott Luciferként (Madách Imre: Az ember tragédiája), Shakespeare-darabokban (Jago, Caliban, Hamlet), s Brecht Puntila úr és szolgája, Matti című színjátékának címszerepében. Pályájának különös összegzéseként megformálta Boguslawski szerepét Spiró György Az imposztor című drámájában.

Egykori tanítványa, Csiszár Imre művészeti vezető kérésre utolsó éveiben rendszeresen dolgozott Miskolcon is. Klasszikus vígjátékok - a Tartuffe, a Csetepaté Chioggiában, a Szeget szeggel - színrevitele mellett itt játszotta el a Lear király címszerepét 1981-ben.

Megrendezte – többek között –Racine Andromache; Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok, A windsori víg nők, Hamlet, Rómeó és Júlia; Gorkij Jegor Bulicsov és a többiek, Brecht Galilei élete, Peter Weiss A luzitán szörny, Carlo Goldoni Két úr szolgája című művét.

Játszott az Erkel (1952), A tizedes meg a többiek (1965), az Ítélet (1970), a Régi idők focija (1973), a Déryné, hol van? (1975), az Ereszd el a szakállamat! (1975), a Szabadíts meg a gonosztól! (1978), a Circus Maximus (1980), a Mephisto (1981), a Ripacsok (1981), a Szerencsés Dániel (1982), a Hanyatt-homlok (1983), a Csak egy mozi (1985) és A nagy generáció (1986) című filmben.

Szerző: emgábor  2011.06.10. 09:35 Szólj hozzá!

Szerző: emgábor  2011.06.09. 20:24 Szólj hozzá!

 

Szerző: emgábor  2011.06.05. 21:51 Szólj hozzá!

Ahol még a sztárszínészek is tanulnak címmel közölt írást múzeumunkról a Magyar Hírlap június 4-i számában.Zsigmond Nóra írása a lap online oldalán is elolvasható:

www.magyarhirlap.hu/hullamter/egy_hely_ahol_meg_a_sztarszineszek_is_tanulnak.html

 

 

 

Szerző: emgábor  2011.06.05. 21:05 Szólj hozzá!

Félévzáró kalandozásunkon Ferenc József nyomába indultunk, s felidéztük a miskolci Elisabeth előadást is.

Vendégünk Kulcsár Imre Déryné-díjas színművész volt (képünkön Seres Ildikóval), aki nemcsak Krúdy Gyula írásait olvasta fel, de mesélt a miskolci Elisabeth kulisszatitkairól is.

A résztvevők megtudhatták, hogy miért mondta le a Miskolcra érkező császár a színház nyitóelőadásán való részvételt? Mi volt a császár kedvenc reggelije és ebéde? Hogyan mentette meg Blaha Lujza 13 huszár életét?
Filmlbejátszás révén megtudhattuk, hogyan készülnek a legfinomabb bécsi cukrászsütemények.

Pikáns ízeket  és történeteket is kínáltunk félévzáró rendezvényünkön, melynek kínálatából álljon itt egy recept:

Schratt Katalin kuglófreceptje

Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 2 dl tej, 10 dkg vaj, 3 tojás, 7 dkg porcukor, 35-40 dkg liszt, 5 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, csipetnyi só, kakaó

Az élesztőt langyos tejben elkeverjük kevés liszttel. Az elkészült kovászt meleg helyen néhány percig pihentetjük.

A vaj háromnegyedét összegyúrjuk a tojással és a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet, a kovászt és a mazsolát, a citromhéjat, illetve a kakaót. Simára dolgozzuk, kendővel letakarjuk, és a duplájára kelesztjük.

BeleHozzávalók: 3 dkg élesztő, 2 dl tej, 10 dkg vaj, 3 tojás, 7 dkg porcukor, 35-40 dkg liszt, 5 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, csipetnyi só, kakaó

Az élesztőt langyos tejben elkeverjük kevés liszttel. Az elkészült kovászt meleg helyen néhány percig pihentetjük.

A vaj háromnegyedét összegyúrjuk a tojással és a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet, a kovászt és a mazsolát, a citromhéjat, illetve a kakaót. Simára dolgozzuk, kendővel letakarjuk, és a duplájára kelesztjük.

Beleöntjük a formába, és néhány percig kelesztjük. Előmelegített sütőben, 160-180 fokon 25-30 percig sütjük. Miután elkészült, kiborítjuk, és meghintjük porcukorral.

Szerző: emgábor  2011.05.25. 13:52 Szólj hozzá!

 

          

 

 

 

CRITICAI LAPOK

 

színházi folyóirat

 

legújabb számának bemutatóját

 

2011. május 26-án csütörtökön, 17 órakor

 tartjuk

a

Színháztörténeti és

 

Színészmúzeumban

 

(3525 Miskolc, Déryné u. 5.)

 

a Folyóiratok Háza programsorozat keretében.

 

A lapot bemutatja

 

Szűcs Katalin

 

főszerkesztő

 

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A rendezvény ingyenes!

 

Szerző: emgábor  2011.05.17. 21:24 Szólj hozzá!

Immár hagyomány, hogy április végén, György napjához közel eső hétvégén Telepi Györgyre, a XIX. századi magyar színészet sokoldalú alakjára emlékezünk életének utolsó helyszínén, Tardon. A Herman Ottó Múzeummal és a helyi önkormányzattal közösen szervezett rendezvényen  a művész sírjánál és emléktáblájánál emlékeztünk - az ünnepek miatt idén kicsit később, május 7-én -  a színházi ezermesterre, aki színészként, díszletfestőként, színpadtechnikusként,színpadi szerzőként, társulatvezetőként kiemelkedő személyisége volt a vándorszínészet korának és a Nemzeti Színház alapító társulatának. 

A színészmúzeum állandó kiállításán - az adományozó család jóvoltából - megtekinthetők azok a jubileumi serlegek, amelyeket Nemzeti Színház-i pályatársaitól kapott.

                                                                                                                                                                       

 

       ,, Ő volt a Nemzeti Színház kedvenc komikusa (…) gömbölyű arc, gömbölyű alak és amellett csupa elevenség, villogó szemeivel, hegyes szemöldökeivel, és kicsiny, hegyes bajuszával, mintha négy szemöldöke vagy négy bajusza lett volna, ő volt a megtestesült magyar humor”  - így jellemezte a magyar színház ,,mindenesét”, az első jelentős magyar színpadtechnikust, Telepi Györgyöt Jókai Mór, akit a szabadságharc leverése után, 1849 őszén Telepi bújtatott Tardonán.

Szerző: emgábor  2011.05.12. 13:13 Szólj hozzá!

Május 11- e Miskolc Város Napja. Az ünnepi rendezvénysorozat kiemelkedő pontja a Miskolci Nemzeti Színházban a képviselőtestület ünnepi közgyűlése, ahol átadták  a város elismerő kitüntetéseit. Ezúton gratulálunk minden díjazottnak, s külön köszöntjük az intézményünkhöz közel álló díjazottakat.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA  MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető címet adományozott Bodonyi Csaba építésznek.

Bodonyi Csaba a miskolci színházi negyed tervrajzával


MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA DÉRYNÉ színházi díjat adományozott  Tulipán Gábornak, a Miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatójának (posztumusz)

 Tulipán Gábor utolsó munkája, A kis gyufaáruslány rendezése közben

 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA NÍVÓDÍJAT adományozott Regős Zsolt karnagy, pedagógusnak

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Regős Zsolt szokatlan szerepben:az Apu, fogjál nekem békát  c. jelenet zeneszerzőjét játssza a 2010-es operafesztiválon

Szerző: emgábor  2011.05.12. 12:57 Szólj hozzá!

 2011. április 28-án, életének 80. évében elhunyt Zolnay Zsuzsa színművész

Zolnay Zsuzsa Budapesten született 1932. február 18-án. Testvére Zolnay Pál filmrendező, férje Básti Lajos Kossuth-díjas színművész volt.  A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben végzett Rádai Imre, Sulyok Mária és Básti Lajos taní­tványaként. A főiskola bejfejezése után a Nemzeti Színházhoz szóló előszerződés birtokában egy szezonra a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. 1956-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 2000-től - az intézmény  névváltoztatása után - a Pesti Magyar Színház művésze.

Kitüntetései:

Farkas-Ratkó-dí­j 1966,1971,  
Jászai Mari-dí­j 1974, 
A Nemzeti Színház örökös tagja 1989, 
Aase-dí­j 2001.

 

Miskolci szerepei:

Shaw: Warenné mestersége - Vivie (1955)

Szophoklész: Antigoné - címszerep ( 1956)

Osztrovszkij: Farkasok és bárányok  - Kupavina (1956)

Lovinescu: Rombadőlt fellegvár - Irina (1956)

Madách Imre: Az ember tragédiája - Éva (1963) 

 

 

                                                                                                                                                   

Évaként Básti Lajossal a Miskolci Nemzeti Színház előadásában  1963-ban

   

 

 

 

Szerző: emgábor  2011.05.09. 12:03 Szólj hozzá!

Április 29-e a Tánc Világnapja vagy más néven a Nemzetközi táncnap. 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság kezdeményezte az ünnepet, amelyen köszöntjük e művészeti ágat és a tánc világának képviselőit. Időpontjául Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapját választották

  A Tánc Világnapi üzenete – 2011
 Anne Teresa De Keersmaeker
 
A tánc azt dicsőíti, ami emberivé tesz bennünket.
Az öröm, a szomorúság, vagyis a számunkra fontos dolgok kifejezésére testünk és érzékeink valamennyi mechanizmusát mozgásba hozzuk a táncban.
Az emberek mindig tánccal ünnepelték életük jeles pillanatait. A test minden lehetséges emberi tapasztalat emlékeinek hordozója.
Táncolhatunk egyedül, és táncolhatunk másokkal. Osztozhatunk abban, ami hasonlóvá tesz, és ami megkülönböztet egymástól.
Számomra a tánc a gondolkodás lehetséges útja.
A táncon keresztül a legelvontabb gondolatoknak adunk testet, mindannak, amit nem tudunk megnevezni.
A tánc kapcsolatot teremt ember és ember között, hidat ver az Ég és a Föld között. A testünkben hordozzuk a Világot.
Végül is, minden tánc egy nagyobb egész, egy olyan tánc része, melynek nincs kezdete és vége.
 
Anne Teresa De Keersmaeker életrajza
A MUDRA iskola és a New York-i Tisch Művészeti Akadémia elvégzése után Anne Teresa De Keersmaeker 1980-ban mutatta be első koreográfiáját, Aschcímmel. 1982-ben Steve Reich zenéjére alkotott táncelőadása korának egyik legmeghatározóbb műve volt. 1983-ban alapította meg saját társulatát, amellyel a Rosas danst Rosast vitte színpadra. Művészeti tevékenységének középpontjában a zene és a tánc közötti kapcsolat áll, ezért szinte magától értetődő, hogy a különböző korok zenéi, művei felkeltették érdeklődését. Amikor 1992 és 2007 között a társulat a brüsszeli Monnaie-ben működött, Keersmaeker több operát is rendezett. A tánc és a szöveg alkotásai állandó elemévé vált. A közelmúltban készült előadásait képzőművészekkel, szobrászokkal folytatott közös munkája jellemzi. 1995-ben a Monnaie-val közösen alapította meg a P.A.R.T.S. iskolát.
 
A Szem muzsikája - Miskolci Nemzeti Színház
Dobos Gergely felvételeivel köszöntjük a  táncművészeket
 
 
 

 

 

  

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: emgábor  2011.04.28. 14:39 Szólj hozzá!

 A Színháztörténeti és Színészmúzeum (3530 Miskolc, Déryné u. 3.)

szeretettel meghívja Önt és barátait soron következő rendezvényére
 
Múzeumi MENÜett
 
Társasági kalandtúra Krúdy nyomán
a gasztronómia és a művészetek világába
 
2011. április 28. csütörtök délután 5 óra
 
Vendég:
Máger Ágnes
Kondor Béla- és
Múzsa-díjas festőművész
 
Közreműködő:
Koncz Károly György
Radnóti-díjas előadóművész
 
„A cigánylakodalmak végén, mikor már minden jóból kivették a részüket a mulatozók,
mikor már minden táncot eljártak, minden nótát elénekeltek: a rókatánc szokott következni, amit magánosan járnak a fiúk és férfiak. Lekuporodnak a földre, és egymagukban járják a rókatáncot. A bánat tánca ez. Nem kell nő hozzá, csak egy földbe ásott lyuk, amelyet körültáncol a legény. Szerelmi csalódás után szokás táncolni. Szindbád nézte a táncot, és úgy megszerette azt, hogy nyomban kijelentette, hogy ez a tánc az ő tánca.” (Krúdy Gyula)
 
 
 
 
 
 
A rendezvényre 500 Ft-os támogatójegy elővételben vált­ható személyesen a múze­umban, igényelhető e-mailen: a szineszmuzeum.miskolc@gmail.com cí­men, kérhető
telefo­non: a 06 30 660 92 99 számon.
Szerző: emgábor  2011.04.20. 12:31 Szólj hozzá!

 Szép, vidám ünnepet kívánunk az oldalra és a múzeumba látogató

kedves vendégeinknek, barátainknak! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Színházi Élet, 1934.

 

Szerző: emgábor  2011.04.19. 16:24 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása